Fóti Dávid

Kreatív vizuális szakember

Fóti David

Rólam

Az élet egy folyamatos körforgás, események sorozata, sosem áll meg, mindig megy előre. Ezért is csodás, hiszen sosem tudhatjuk, mi fog történni, benne van az újdonság varázsa. Én ezeket a pillanatokat örökítem meg idestova 15 éve. Ehhez csak jó helyen kell jókor lenni, és megnyomni a kamerán a felvevő gombot: a többi már a mozgókép varázsa. 2005-ben kaptam meg első kis Sony kézi kamerámat, amivel leginkább gördeszkás videókat készítettem eleinte, majd szépen fokozatosan jöttek a változatosabb munkák.

2010-ben kezdtem meg egyetemi tanulmányaimat Kommunikáció és médiaismeret szakon, majd 2011-ben felvételt nyertem az Eszterházy Károly Főiskola Mozgóképkultúra-és Médiaismeret Szakára, ahol 2015-ben végeztem, mint mozgóképkészítő művész. Ezután a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológia intézet mesterszakos hallgatója lettem, ahol a dokumentumfilmezés és a társadalomtudományok módszertanát sajátítottam el.

Az évek során rendkívül sokrétű tudást szereztem, mind filmezés, mind fotózás, később a grafikusi szakmákban - a mai világban szerintem elengedhetetlen, hogy az ember több lábon álljon. Nem csak a tanulmányaim, de a munkáim során is nagy alázatot gyakoroltam. Vállalkozóként mindig az ügyfél kérése az első, én a szakmaiságot képviselem, és azon vagyok, hogy a megrendelő elvárásait és elképzeléseit teljes mértékben megvalósítsam.

Fóti David

Fóti Dávid

hello@photonviusal.com